Egy forgatás, amely új szerelmet hozott Kefirnek

Egy forgatás, amely új szerelmet hozott Kefirnek

A V-Tech "Álmodoztam" című dalához készült klipjéről mindenkinek ugyanaz jut eszébe - kivéve Kefirt, aki arról mesélt rajongóinak, számára milyen élmények fűződnek a forgatáshoz.

"Az "Álmodoztam" videóklipet a Filmmakers csapata készítette. Az a csapat, amelyik annak idején a Keleti pályaudvaron forgatta le Sarah Connor "From Sarah with Love" című klipjét. Az "Álmodoztam"-nál forgattunk velük először, és annyira megtetszett a profizmusuk, hogy utána még vagy négy klipet készítettünk együtt.

A kisfilmet több helyszínen vettük fel: a Citadella Dance Clubban, a Hotel Gellértben és a Gellért hegyen. A Citadellába néhány rajongónk is eljött, ők alkották a közönséget. Az volt a feladatuk, hogy tomboljanak, amíg mi énekelünk.

Ez volt az első alkalom, amikor nem csak zenéltünk, és énekeltünk, hanem színészkednünk is kellett a történet során. A klipben egykori kedvesem, Zimány Linda játszotta a női főszerepet.

Az EMI lemezkiadó egyik rendezvényén találkoztunk először Lindával, ahol Britney Spears-hasonmásként lépett fel. Megtetszett, és meghívtuk a klipünkbe szerepelni. Az a csók, amely a klipben látható, végül tényleg elcsattant, és nem sokkal később egy pár lettünk Lindával. :)"

A dalhoz egy másik videoklip is készült, a dance verziót megnézheted alább:

Szólj hozzá!